Esterházy-fogadóközpont

Ozora főterén áll az a jellegzetes barokk kori épület, az egykori nagyvendéglő, amelynek falai között két jeles magyar költő is megfordult. Petőfi Sándor 1841. július 31-én érkezett a faluba, és mint vándorszínész itt, ebben az épületben lépett először a világot jelentő deszkákra.

 

Sepsy Károly társulatának tagjaként Gvadányi: A peleskei nótárius című művében szerepelt, három szerepet is játszott, s egyéb feladatai közé tartozott, hogy az előadás után viharlámpával kísérte haza a ténsasszonyokat. Innen a társulat Cecére ment, s itt írta meg a költő a Színésszé lettem című versét. A Nagyvendéglő épületének falán a költő első fellépésének emlékét emléktábla őrzi.

 

Illyés Gyula több szállal is kötődött Ozorához, s alkotóéveinek jelentős színhelye volt ez az épület. Itt írta meg a Puszták népe és a Petőfi című műveit. Minderről az Ítélet előtt című posztumusz regényében is beszámol.

 

A felújításnak köszönhetően az épületben ma turisztikai információs és fogadóközpont, kiállítóterem, valamint kamaraelőadások számára alkalmas színház- és rendezvényterem működik.